Születtem, mint Végh Natália 1977. januárjában, egy hűvös téli délutánon. Óvodás koromra visszanyúlva már vannak emlékeim, hogy már akkor is imádtam a szereplést, sokszor ezzel a környezetem agyára mentem:) Anyukám elmondása szerint szerettem sokszor ismételgetni dolgokat, pl. a Jajj, de magas ez a fogas... kezdetű verset:) Az óvónénik hamar rájöttek, hogy valamit ki kellene hozni ebből a szereplési vágyból és a hangomból, amit akkor kibányászatlan aranynak tartottak. Anyukám be is iratott a helyi zeneiskolába, ahova szolfézsra jártam Zsizsi nénihez. Róla azt kellett tudni, hogy mindenki ismerte a városban, a tanítványai általában szigorú oktatóként ismerték, eszméletlen ciklámen színű rúzst használt, és a magam nevében azt mondhatom, hogy megalapozta az énektudásomat. Később tanultam egy kicsit zenélni is, kevés kitartással és - ebből kifolyólag - kevés sikerrel. Később az iskolai zenekarban még nyomtam a csellómmal az umca-umcát, de aztán ezt is feladtam a sport érdekében - ami szintén nem tűnt jó útnak, de hát próba-szerencse...
A huszas éveim végén tértem vissza újra az énekléshez, előbb egy zenekarban, majd a Pápai Musical Stúdió "színeiben. Sok szép évet töltöttem el itt, nagy élményekkel gazdagodtam. Jártam Németországban, Erdélyben, Szlovákiában a csapatnak köszönhetően. Mindig úgy éreztem, hogy szeretnek a nézők, és ennél több nem kell egy olyan embernek, aki mindig elismerésre vágyik.
2009-ben külföldre szólított a munka, és sajnos így lassanként kimaradtam a csapat életéből, és mikor visszatértem 2011-ben, már várandós kismamaként, már a változás szele rám nem előnyös fuvallatot fújt:) Mai napig nagyon hiányzik a miliő, a fellépések, az éneklés... Most persze az időm nagy részét kitölti a kislányom, és főként neki énekelgetek... A szeme csillogása pótolja számomra a hiányzó tapsokat!